A népi hímzések gyakorlata 350-400 esztendőre visszamenőleg követhető vissza. Református úrasztali takarók, katolikus oltárterítők és egyházi ruhák mintái ihlették a régi idők asszonyainak, leányainak textíliákra varrt motívumait.
A bicskei római katolikus Szentháromság-templom oltárterítőjén is megtalálhatóak a bicskei fehérhímzés mintái.
A fehérhímzés alapszabálya: fehér alapra fehér fonallal hímeznek. Látványosságát az alap és a fonaljáték kontrasztja adja.
Az eredeti népi viselet tiszta fehér vászon volt. Azt csak később szorította háttérbe a színes hímzés és csak egy-egy kendő vagy kivillanó féling maradt meg fehér hímzésűnek. Meg lehet különböztetni általános és egy-egy vidékre jellemző vonásokat. Egyes vidékeken például csak lapos hímzést és likvarrást alkalmaznak: egy-egy szárat, indát, hullámvonalat, szár- vagy szalagöltéssel hímeznek, és ezzel kötik össze a nagyobb hímzett illetve lyukasztott mintacsoportokat.
A vászonhímzések len-, kender-, pamutvászonra vagy gyolcsra készültek – többnyire lepedőkre, párnavégekre, függönyökre, falvédőkre, abroszokra, jegykendőkre, később már ingekre és blúzokra is. Mivel a hímzés asszonyi munka, tehát házimunka volt, az alkotások nem vásári árucikknek készültek, a minták alakját, formáját senki nem szabályozta. Ahány asszony, annyiféle hímzés, motívumvilág alakult ki. Minden nemzedék talált ki újításokat, de az elődök mintakincse is tovább élt. Azok, akik szépen, pontosan tudtak dolgozni, a hímzés specialistái lettek.
Ilyen specialisták voltak Bicskén Cs. Szabó Jánosné Farkas Julianna (1854-1914) és Farkasné Horváth Sarolta.
Farkasné Horváth Sarolta összegyűjtötte a Bicskei fehérhímzés mintáit és korunknak megfelelő tervezeteket készített azokból. Országos hímzés-pályázaton Kis Jankó Bori-díjat nyert. Hímzéstervei megjelentek a Hímzés mintalapok című kiadványban, amelyben Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Békés megyei népi iparművészek legsikeresebb munkáit mutatták be. Vezetésével a Petőfi Művelődési Központban az 1970-es és 1980-as években Népi Iparművészeti Díszítő csoport működött, amely célul tűzte ki a fehérhímzés hagyományának felélesztését. Főleg szálán varrott, lyukkivágásos bicskei fehérhímzéseket készítettek: terítőket, függönyöket, borítókat, futókat, blúzokat, vállkendőket, kötényeket – a takácsmesterek mintáit és szövéseit átköltve hímzésre. Farkasné Horváth Sarolta halála után a „Népművészet Ifjú Mestere” címmel rendelkező Béresné Báder Katalin vette át a szakkör vezetését, amely 2011-ben Népi Díszítőművészeti Szakkör néven újjáalakult Szebényi Zsoltné vezetésével és 2019-ig működött. 2013-ban motívumvilág-ismertető füzetet adtak ki Bicskei fehérhímzések címmel, amely Farkasné Horváth Sarolta gyűjtéseinek eredményeit tartalmazza.
